parlagi sas

Hazai elterjedés
Az elmúlt négy évtizedben fokozatosan elterjedt az Északi-középhegységből az Alföldre, ahol jelenleg Bács-Kiskun megye déli és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szinte egész területét kivéve mindenütt fészkel. Korábbi fő költőterületéről, az Északi- és Dunántúli-középhegységből szinte teljesen eltűnt, ugyanakkor lassú terjedést mutat a Kisalföldön. Előfordulása valószínűségének modellezése alapján a Jászságban és a Hevesi-síkon fészkel a legnagyobb valószínűséggel, de jelentős állománya él a Nagykunságban és a Dévaványai-síkon is. A modell becslése jó egyezést mutat a faj célzott országos felmérése során talált fészkelési sűrűséggel. Előfordulási valószínűsége nagyobb a szántóföldekkel és gyepekkel tarkított élőhelyeken, ahol kisebb foltokban különböző fás szárú növényzet is megtalálható. Az éves csapadékmennyiség és a mesterséges felszínek aránya negatív összefüggést mutat a faj előfordulási valószínűségével.

Időbeli előfordulás
Az öreg madarak általában egész évben a territóriumukban tartózkodnak, és sokszor már télen megkezdik a fészeképítést vagy tatarozást, amit március közepére általában befejeznek. Utóbbi időszakban lehet leggyakrabban megfigyelni a nászrepülést és párzást. A tojásrakás szinte valamennyi pár esetében március 15. – április 5. között történik, így a fiókák 43 napi kotlást követően április végén, május elején kelnek ki. 9–10 hetet töltenek a fészekben, ahonnan legtöbbször július közepén repülnek ki, de általában augusztusig még a fészek közelében tartózkodnak. Ezt követően egyre nagyobb távolságokra elmerészkednek és szeptemberben kezdik meg három-négy évig tartó kóborlásukat a Kárpát-medencében. Territóriumot csak ezután foglalnak. Megfigyelési valószínűsége augusztusban megugrik és ősszel éri el a maximumát, amikor az adott évi fiókák kóborlása elindul. A megfigyelési valószínűség télen csökkenni kezd, amely folyamat júliusig tart. Ezt a mintázatot részben a fiatal madarak nagyobb arányú pusztulása okozza, részben pedig a kotló, majd fiókát nevelő madarak (különösen a tojók) jóval kisebb arányú mozgása is csökkenti, hiszen a fészkek közvetlen környékén maradnak a tavaszi és nyári időszakban.

A hazai fészkelőállomány nagysága
A faj közel teljes körű felmérése az 1980-as évek óta zajlik. Állományát 1982-ben 10, az 1990-es évek közepén 40–50, 2003–2007 között 70–90, 2019-ben a felmért 282 fészkelőpár alapján 285–300 párra becsülték.

Természetvédelem
Az IUCN besorolása szerint „Sérülékeny”, világszerte veszélyeztetett faj. Magyarországon található a világon a faj harmadik legnagyobb ismert állománya Kazahsztán és Oroszország után. Az Európai Unió állományának mintegy kétharmada nálunk fészkel. A hazai állomány a szlovákiai, csehországi, ausztriai, romániai és szerbiai párokkal egy populációt alkot a Kárpát-medencében, amelynek megóvása az országhatárokon átívelő, közös feladat. Az állomány fennmaradása érdekében országos fajmegőrzési program folyik az 1980-as évek óta. Legfontosabb feladat az illegális mérgezések visszaszorítása, az áramütéses balesetek csökkentése, valamint a természetközeli élőhelyek, és ezzel a potenciális zsákmányfajok populációinak megőrzése a mezőgazdasági területeken.

Forrás: Horváth M. 2022. Parlagi sas. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 362–363.